Karnevál Rijekában
(3 nap - 2 éj)
2024. Február 10 – 12.
A Rijekai Karnevált a világ legnagyobb karneváljai között tartják számon. Sok évszázados tradíciót ápolva a mai formájában több mint 40 éve rendezik meg. A közel egy hónapos karneváli ünnepségsorozat fénypontja és egyben zárórendezvénye a Nemzetközi Karneváli Parádé. Erre az eseményre invitáljuk kedves utasainkat. A több mint 10.000 felvonuló a világ számos országából érkezik, a jelmezek rendkívül változatosak: történelmi, mitológiai, humoros és mai modern témákat is feldolgoznak, illetve számos népművészeti elemmel is találkozhatunk.
1 nap) Reggeli indulásunkat követően a kötelező pihenők betartása után érkezünk Zágráb városába, ahol találkozunk a magyarul beszélő helyi idegenvezetővel, majd egy kellemes séta vár bennünket a város legszebb részein. Zágráb érdekfelkeltő város, mivel magába foglalja kelet és nyugat kultúráját. A város ma Nyugat Európa egyik hangos világvárosai közé tartozik, melyben nemcsak a sok látnivaló, de a számtalan híres cukrászda is megtalálható. Romantikus sétát teszünk a város utcáin, megtekintjük templomait és katedrálisait. Szabadidőnk után buszra ülünk és továbbindulunk Opatijába ahol a szállásunk található. Szállásfoglalás és vacsora után szabad program, ahol lehetőség van esti fényében felfedezni a várost vagy épp egy kellemes sétát tenni a Tagore sétányon.
2 nap) A reggeli elfogyasztása után találkozunk a helyi magyarul beszélő idegenvezetőnkkel, aki az egész napunkat Velünk tölti. Megismerkedünk Rijeka város történelmével, nevezetességeivel, megtekintjük Trsat várát, ami az I. és a II. világháborúban katonai bázis volt. Ma Trstat dombon álló Csodatévő Szűzanya temploma található, amely a középkor óta zarándokhely. Délutáni napunk várva várt programja a karnevál következik, hogy részt vegyünk a Rijekai Karnevál forgatagában! A Rijekai Karnevál színvonalát dicséri, hogy felkerült az 500 legrangosabb európai rendezvény listájára! A felöltözött jelmezes felvonulók tömegét figyelve élvezzük a karneváli hangulatot. A késő estig tartó felvonulásban több mint 100, városonként eltérő feldíszített kocsi vesz részt, melyet körül vesznek a vidám táncosok és maskarás felvonulók, emlékezetes hangulatot varázsolva Rijeka főutcájára. Szállodánkba az esti órákban térünk vissza, ahol ismét a már megszokott finom és bőséges vacsorával várják utasainkat!
3 nap) Reggeli után berakodunk az autóbuszba és elindulunk Dunaszerdahely irányába. A kötelező pihenők betartása után érkezünk a Dráva parti Varasd szépen gondozott, barokk óvárosába. Az Óváros körül ma is láthatók az egykori városfalak maradványai. Tornyaiból mára kettő maradt meg. Sétálunk hangulatos utcáin, láthatjuk főterén a barokk városházat, székesegyházat és a Nemzeti Színházat. Szabadidőnk után buszra ülünk és elindulunk haza várható érkezésünk Dunaszerdahelyre az esti órában lesz.
Részvételi díj:
Felnőtt - 190€
Gyerek 11 éves korig 2 felnőttel - 172€
Gyerek 11 éves korig 1 felnőttel - 160€
Felár - egy felnőtt személy esetében - 220€
Az ár Magába foglalja:
buszköltséget, Tapasztalt helyi magyar idegenvezetőt, 3* Szálloda Opátija városában, Svédasztalos félpanziós ellátás, Vacsoránál üdítő, sör, bor korlátlan fogyasztása
Az ár nem foglalja Magába:
City taxa: 2€ / fő / éj
Biztosátás: 6€/fő